Tegnap este bográcsoztunk. Lecsót csináltunk kolbásszal, szalonnával, sok hagymával, igazán fitnessre sikerült. Tudtam is enni, lassan talán elmúlik az a kis fertőzés, ami miatt egyrészt napok óta émelygek és ráz a hideg, másrészt mindenféle fura lázálmom is volt. Nem emlékszem pontosan, de olyan volt, mintha alva jártam volna. Blőd baromságokat kezdtem képzelni, látni, hallani, tapasztalni. Holnap valószínűleg – csak a megnyugvásom érdekében – elmegyek dokihoz. Valami gyulladás lehet. Az a baj, hogy nem világos, mi az, ami megtörtént, és mi az, amit csak képzeltem. A bejegyzéseimet képtelen vagyok visszaolvasni, de a jelzések alapján sok olyasmit írhattam valóságosnak beállítva, amit csak elképzeltem.

Mindegy, tegnap végre nagyon klassz esténk volt, nem agyaltam semmin, étvágyam is volt, a lecsó is jól esett, végül Zsuzsival (ő a párom) kettesben kimentünk sörért, és még ebben a hihetetlenül meleg estében is sikerült egy egész jó kis sétát összehozni. Tervezgetek egy hétvégi balatoni kiruccanást, és a hétköznapi dolgok is egész jól lekötnek. Sőt: élvezem, hogy nem kell győzködnöm magam, hogy ezt vagy azt csak elképzeltem, hogy ilyen nincs, hogy biztos a fertőzés az oka. Ebben a megszokott, ismert keretek között zajló életben kiválóan kiismerem magam, és most nem is kell más. És bár nyilván semmi extra nincs a pincének a lezárt részében (miért is lenne), esténként a slaggal azért olykor belocsolok a nyitva hagyott ablakán, és megnyugtat a csönd: semmi motozás, csak azt hallani, ahogy a víz veri azt a kis éjjeli szekrényt, ami mögött… Szóval egy éjjeli szekrényt, ami ott van lent, na. Csak egy szekrény, semmi élmény nem köt hozzá. Nincs miről beszélni. Ez az egész pince egy kábé kétszer hármas helyiség egy vasajtóval, nincs benne semmi rendkívüli. Miért, mégis mi lehetne rendkívüli egy pincében?

A garázsba mostanában a gyerekek mennek fáért, mert nekem fáj a bokám, és félek, hogy rálépek valamire. Na nem mintha nem mernék bemenni, mióta az a macska vagy egér vagy mi olyan zajt csapott, hogy majdnem elkezdtem már képzelődni, mert ez csak egy garázs, a pincével nincs is közös fala. Meg ha lenne, akkor is: a pince is csak egy pince, az sem volna baj.

A munkám is egyre érdekesebb fejleményeket hoz, eléggé leköt egy új projekt, amiből nagy eredményekre számítok. A zenekarral is jól haladunk, készül az első saját szám, biztosan nagy sikere lesz Agárdon, ahol legközelebb játszunk. Julcsa lányomnak lassan indul az utolsó gimis éve, érettségizni fog, jövő héten pedig angol tanfolyamra megy. Dádus, Zsuzsi kisebbik fia lovagi tárborban van, amit egy régi barátom szervez, és ősszel kezdi a középiskolát, már nagyon várja. Ábel, a nagyobbik srác pedig ezerrel tolja a gitárt, pár hónapja kezdte és teljesen rákattant. Az amerikai foci mellett ez az új szerelem. Meg aztán van most egy jó könyvem is, amit olvasok, egy régebbi Grecsó, ami még kimaradt tőle nekem, azt olvasom, szóval elég izgalmas az életem, nem hiányzik bele semmi hülye képzelgés. Jól vagyok, na. Amikor meg nem, akkor becsukom a szemem és megvárom, amíg elmúlik. Ez csak valami könnyű kis fertőzés, nem lehet más… És amikor azt a hangot hallom megint (amit nyilván a vízcsövek csinálnak, biztos nincsenek rendesen légtelenítve), amit mostanában sokszor, vagy a szemem sarkából mozgást látok, arra gondolok, hogy nem nagy kunszt, mással is van ilyen, ez a nagy meleg is tud hasonlót okozni, meg az a sok hülye könyv és film… Néha már kezdtem elhinni bizonyos dolgokat, még szerencse, hogy idejében észbe kaptam! Szóval az életemben mostanában semmi hihetetlen és megmagyarázhatatlan nem történik, de így is épp elég izgalmas, szóval tényleg jól vagyok. Szinte mindig.