Szombat volt, amikor beköltöztünk. Utánfutót béreltünk, azzal hordtuk ide a bútorokat, ruhákat, könyveket és minden egyéb lomot, amit  két felnőtt és három kamasz az évek során összegyűjtött. Kibéreltük a házat még az előző héten, és végre birtokba is vettük. Kétszáz négyzetméter két szintre osztva, garázs, kert, terasz, ahogy kell. A gyerekek kikönyörögtek egy medencét, az egyik bevásárlóközpont akciózott, megvettük.

A belváros után megdöbbentő csend volt esténként, a szél fújta, mozgatta a fa leveleit, mi nyitott ablaknál aludtunk és ez a susogás mondatta ki velem először, hogy megérte kiadni a belvárosi lakást, és az árából (meg még valamennyi pénzből) házat bérelni itt, az isten háta mögött. Hamar belaktuk az egészet, a gyerekek és mi is megtaláltuk a magunk kis fészkeit. Füvet nyírtam, palántákat akartam ültetni, mert régi vágyam, hogy friss pastát főzzek kerti paradicsommal, kerti bazsalikommal, házi olívaolajjal (ez utóbbit már rég beszereztem), amikor rájöttem, hogy az egész kert tiszta fű és gaz, így végül a garázs mellett, a kert hátsó szögletéből választottam egy darabka földet, amit felástam (mint utóbb kiderült, rosszul), és oda ültettem el a szüleimtől kapott palántákat. Napokba telt, míg a párom nagyobbik fia a sövény kusza káoszában megtalálta a slaghoz a csapot. Azóta locsolok is.

A kocsival fárasztó és felesleges beállni, a garázst, aminek a polcain rozsdás fűrésztől felismerhetetlen elektromos kütyükön át beszáradt festékig minden van, lomtárnak kezdtük használni. Esténként láttunk egy-egy macskát is a kerten átsuhanni és eltűnni az ágyás mögötti bokrok között, amelyek a telket határolják. A túloldalon valami használaton kívüli laktanya látszik az erkélyről.

Olyan volt, mint bármelyik ház, amit egy család gyanútlanul birtokba vesz. Viszont, mint kiderült, nem volt teljesen lakatlan.

Egyik este sütögetéshez próbáltam némi levágott és betárazott gallyat válogatni az úgynevezett garázsunkban, amikor motozást hallottam. Körülnéztem a sötétben, és nem láttam semmi különöset. Már épp kezdtem megnyugodni, amikor olyan hangot hallottam, ami leginkább valami kuncogásra hasonlított. Na, ekkor kezdtem el beszarni. Felkapcsoltam a lámpát, de egy 25 wattos izzótól nem kell sokat várni. Kirajzolódtak az eddig is sejtett körvonalak, de a periférián, épp csak érzékelhetően mozdult valami. Ideges suttogás követte, de nem láttam senkit ott. Aztán csend. Valószínűleg a kicsik lehettek, én akkor még nem tudtam, kik ők, csak hogy valaki van ott, de ugye ez lehetetlen, mert egy embert csak kiszúrnék a gallyak és lomok között. El sem fért volna igazából. Hiába figyeltem, utána csak csend volt, megint.

Pár napig nem történt semmi furcsa, és már kezdtem elfelejteni az egészet, de persze nem maradt ennyiben a dolog.